Amikor a vágyak elcsendesednek, és megnyílik a lélek tere

Adventben a világ lassan elhalkul. A fények finomabbak, az esték hosszabbak, és valami észrevétlenül változik bennünk is. Mintha a külső sötétség arra kérne: nézzünk befelé, oda, ahol a legbelső fény még csak pislákol, de már hívja a figyelmet.

Az első hét a testünkkel kezdődött. A mozdulatainkban, a lélegzetünkben, a környezetünk rendjében vált érezhetővé, hogy a karácsonyhoz vezető út valójában belül épül. A fizikai testünkben kerestük a ritmust, a jelenlétet, azt az egyszerű megtartottságot, amely nélkül minden lelki munka szétfolyik. Olyan volt ez, mint egy halk csendesítés: előbb a külvilágot kell rendezni ahhoz, hogy észrevegyük, mi zajlik a lélekben.

Most, a második héten, mintha egy fokkal mélyebbre lépnénk. A test mögött ott mozdul meg valami finomabb réteg: a vágyak világa. Az asztráltest csillogó, hullámzó, nyugtalan energiái, amelyek sokszor észrevétlenül irányítanak bennünket. Legtöbbször csak azt látjuk, hogyan sodródunk egy érzelmi impulzussal, hogyan vesz át felettünk uralmat valami hirtelen késztetés, vagy épp egy túlzó kívánság.

Advent második hete arra tanít, hogyan szelídítsük meg ezeket a belső hullámokat. Nem erővel, nem tiltással, hanem szelíd jelenléttel. Ahogy a tó vize lecsendesedik, ha nem zavarjuk többé, úgy tisztul ki lassan az asztráltest is, ha figyelmet viszünk bele. A mértékletesség így nem valamiféle önmegvonás vagy szigor, hanem olyan belső szabadság, amelyben végre mi döntünk arról, mire adunk energiát, és mire nem.

És ahogy a vágyak elhalkulnak, valami különös történik: több hely lesz a lélekben. A zsúfoltság, amely eddig eltakarta a finomabb hangokat, lassan feloldódik. Megjelenik a csönd. Egyfajta tiszta, átlátszó tér, amelyben végre meghalljuk, mi az, ami valóban fontos. A mértékletesség nem elvesz valamit — ellenkezőleg, visszaadja önmagunkat.

Steiner úgy fogalmaz: az erény gyakorlása mindig magasabb képességet ébreszt. A vágyak feletti uralom lassan békét hoz, az érzelmi hullámzások helyén nyugalom születik, és ez a nyugalom a lélek világosságának feltétele. Olyan ez, mintha a lélek ablakáról lemosnánk a hosszú év porát, és egyszer csak újra áttetszővé válna.

Minden adventi hét egy újabb tisztulás, egy újabb finomodás. A test csendje után most a vágyak csöndjére tanít az idő. És ahogy egyre haladunk előre, ahogy rétegről rétegre hullanak le rólunk a túlzások, a szorongások és a szokásszerű impulzusok, úgy válunk alkalmassá arra, hogy befogadjunk valami egészen mást: egy belső fényt, amelyet nem mi gyújtunk meg, de mégis bennünk ragyog fel.

De miért is lehet fontos ezeknek az erényeknek a gyakorlása?

Az erény gyakorlása akaraterőt teremt.
Amikor legyőzünk egy belső ösztönt, vágyat vagy gyengeséget, megerősödik a "belső középpontunk", és kevésbé fújnak el a külvilág hatásai. Ez az én-erő növekedése.

Minden erény tisztítja a lélek egyik rétegét:

• az első hét a fizikai test tudatosságát,

• a második hét az asztráltest vágyait,

• a harmadik hét a gondolatvilágot,

• a negyedik hét a lélek belső fényét tisztítja.

Az erények helyreállítják az emberben: a test ritmusait, az érzelmek áramlását, a gondolatok tisztaságát. Ha egyetlen erény hiányzik, a hármasság kibillen. Ha erényt gyakorlunk, rendet hozunk a létezésbe — először önmagunkban, majd a világba is.

Az erény nem "keretek közé szorítás", hanem: felszabadulás attól, ami eddig kötött (impulzusok, félelmek, automatikus reakciók, vágyak,, minták, sémák). A mértékletesség például lehetővé teszi, hogy te válassz, ne a vágyaid vezessenek. Ez a valódi szabadság kezdete.

Az erény gyakorlása megnöveli a lélekben a "fényerőt": könnyebbnek, rendezettebbnek, tisztábbnak érezzük magunkat.

Steiner szerint:

"Az erények kifejlesztése fényt gyújt az ember belső világában."

És ez a fény az advent lényege.