Bükkfa – az elfogadás árnyékában

Itt az ősz. A fák lassan hullatják leveleiket, és talán nekünk is itt az ideje, hogy a figyelmünk a külvilágból lassan befelé induljon el. Hogy egy kicsit elcsendesedjünk, és megfigyeljük, mi történik bennünk.

Néha ez a csendes változás, ez a fókuszváltás egyáltalán nem egyszerű. A mai világban – nekem legalábbis – sokkal könnyebb kifelé figyelni. Másokra, helyzetekre, körülményekre. Arra, hogy ki mit mondott, hogyan viselkedett, mit kellett volna másképp tennie.

És közben észre sem vesszük, hogy lassan hátat fordítunk önmagunknak.

Mert ha elkezdünk befelé figyelni, és őszintén vizsgálódni, nem mindig szép dolgokkal találkozunk először. Olyan érzésekkel, félelmekkel, felismerésekkel, amelyeket talán kényelmesebb volt eddig nem észrevenni. Nekem az idei év, a nyár, vagy ha úgy tetszik, a Tűz Ló éve valahogy ezt az utat mutatta meg. Amikor a leginkább kifelé éltem, akkor kellett befelé néznem. Nem feltétlenül akartam, de az élet valahogy mégis erre sodort. Hiába kerestem kint a megoldást, a kulcs mindig bent van - jó mélyen néha elrejtve önmagunk előtt.

Nem volt ez látványos folyamat. Inkább egy csendes, intim kapcsolódás önmagamhoz. Megengedések, félelmek, letisztulások. Néha békés, néha pedig olyan, mint a tengert korbácsoló vihar. Egyszer így, máskor úgy. Nekem nagyon nehéz benne lenni a változásban, ugy hogy a kérdéseimre nem mindig találom meg a választ....

Talán ezért is állított meg most a Bükkfa. Nem sokszor használtam egyéni Bach keverékbe, valahogy mindig olyan alázattal fogtam meg az üveget - mert van benne valami számomra nagyon határozott és megtartó erő és méltóság, nem véletlenül:

A bükköt sok helyen az erdő királynőjeként emlegetik. (A tölgy pedig a királya)  Méltóságteljes fa, sima, ezüstszürke törzzsel, magasra nyúló koronával és sűrű lombbal. Nyáron hűvös, mély árnyékot ad, ősszel pedig levelei rézszínűre változnak. Van benne valami csendes erő, valami természetes tartás. Hosszú életű fa, jó körülmények között akár 300 évig is élhet, és jól viseli az árnyékot is...

A bükkhöz az írás és a tudás története is kapcsolódik. A német nyelvben a bükkfa neve, a Buche, és a könyvet jelentő Buch szó között nyelvtörténeti kapcsolatot tartanak számon. A régi germán népek pedig bükkfából készült pálcikákal is róttak jeleket. Mintha a fa nemcsak árnyékot adott volna, hanem valamiképpen a tudás hordozójává is vált volna. 

Oltalmazás és tudás.... de nem mindig szolgálja a felsőbb elrendeltetést. Olyan minőségek ezek, melyekkel könnyen vissza lehet élni magunk vagy mások irányába is.... talán a Bükk esszencia ezt is megmutatja... meddig tart a méltóság, meddig táplál a védelem és mikor válik bölcsességé a tudás.

....És ott van a bükk másik különös tulajdonsága: sűrű lombkoronája annyira kevés fényt enged át, hogy alatta sok növény nehezen talál helyet magának. Érzem a párhuzamot a fa és a lelki kvalitás között....

Ahogy ezen gondolkodom, egyre inkább úgy érzem, hogy a bükkben valami nagyon emberi is van.

Mi is tudunk menedéket adni. Megtartani, óvni, jelen lenni mások életében. A tudásunkkal, a tapasztalatainkkal, a meggyőződéseinkkel talán segíteni is szeretnénk. De vajon észrevesszük-e, amikor a saját igazságunk, az elvárásaink vagy a másokról alkotott véleményünk olyan sűrűvé válik, hogy már alig jut fény a másiknak? Már nem az oltalmazásról szól, hanem egy lassú csendes pusztításról?

Mert néha éppen azzal takarjuk el a fényt mások vagy önmagunk elől, amiről azt hisszük, hogy a javunkat szolgálja.

A Bach-virágterápia Bükkfa esszenciája ehhez a felismeréshez kapcsolódik. Ahhoz az állapothoz, amikor könnyen észrevesszük mások hibáit, amikor nehezen viseljük a tőlünk eltérő gondolkodást, viselkedést vagy életutat. Amikor belül már megszületett az ítélet, mielőtt igazán megpróbáltuk volna megérteni a másikat.

Nem azért, mert rosszak vagyunk. Talán csak annyira ragaszkodunk ahhoz, amit helyesnek, jónak vagy igaznak látunk, hogy közben megfeledkezünk arról: a másik ember egészen más úton járhat.

És itt kezdődik számomra az igazán nehéz rész.

Nem másokat elfogadni akkor, amikor egyetértek velük. Hanem akkor, amikor nem értem őket. Amikor máshogy döntenek, máshogy éreznek, vagy olyasmit tesznek, amit én nem tennék. Amikor a különbözőségük megérint bennem valamit, és az első reakcióm nem a kíváncsiság, hanem a kritika.

Ilyenkor talán érdemes megállni egy pillanatra.

Mit érint meg bennem az, amit a másikban annyira nehezen viselek? Miért vált ki belőlem ilyen erős érzést? Valóban csak róla szól ez, vagy van benne valami, amire nekem is rá kellene néznem?

Nem mindig találok ezekre a kérdésekre azonnal választ. És talán nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy legyen bennem elég bátorság feltenni őket.

Mert az elfogadás nem azt jelenti, hogy mindent helyeslünk. Nem azt, hogy lemondunk a saját határainkról, önazonosságunkról vagy hogy minden viselkedést meg kell engednünk magunk körül. Inkább annak a felismerése, hogy a másik ember nem attól lesz értékes, hogy úgy gondolkodik és él, ahogyan én jónak látom.

És talán önmagunkkal is ugyanezt kellene megtanulnunk.

Hogy ne ítéljük el rögtön azt, amit magunkban felfedezünk. Hogy ne akarjunk minden érzést azonnal megváltoztatni, minden félelmet eltüntetni, minden nehézséget megmagyarázni. Hogy először csak merjünk jelen lenni azzal, ami van.

Ahogyan az őszi erdő sem sürgeti a levelek lehullását.

A bükk számomra most ezt a kettősséget hordozza: a megtartó, oltalmazó jelenlétet és a túl sűrűvé váló árnyékot. A tudást, amely segíthet megérteni, de amelyből könnyen ítélkezés is születhet. A belső tartást, amely nem attól erős, hogy másokat kisebbnek lát, hanem attól, hogy elbírja a különbözőséget.

Talán az igazi bölcsesség nem abban rejlik, hogy egyre többet tudunk másokról, hanem abban, hogy egyre őszintébben merünk önmagunkra nézni.

És közben megtanuljuk úgy tartani a saját koronánkat, hogy alatta másoknak is maradjon helyük a fényben.

Mit üzen a Bükkfa a Bach-virágterápiában?

A Bükkfa (Beech) azokhoz a belső állapotokhoz kapcsolódik, amikor nehezen viseljük mások különbözőségét, könnyen észrevesszük a hibáikat, és hajlamosak vagyunk a saját mércénk szerint megítélni őket.

Talán ismerős az érzés, amikor valaki máshogy gondolkodik, máshogy neveli a gyermekét, más döntéseket hoz, vagy egyszerűen nem úgy viselkedik, ahogyan szerintünk kellene. Már meg is születik bennünk a kritika, sokszor még azelőtt, hogy megpróbálnánk megérteni, mi lehet a másik viselkedése mögött.

A Bükkfa esszenciájának hagyományos jelentése a türelem, a tolerancia és az elfogadás felé vezet. Ha más Bach-virágok üzenete is érdekel, olvasd el a [Tölgyfa – a kitartás virága] című írásomat is.

Arra emlékeztet, hogy nem kell mindenben egyetértenünk ahhoz, hogy tisztelettel forduljunk a másik ember felé. Az elfogadás nem azt jelenti, hogy mindent helyeslünk, vagy lemondunk a saját határainkról. Azt jelenti, hogy teret engedünk annak a lehetőségnek is, hogy valaki másképp látja a világot, mint mi.

Ha megszólított a Bükkfa üzenete…

Ha szeretnél közelebb kerülni önmagadhoz, megérteni a visszatérő érzéseidet, vagy nyitottabbá válni önmagad és mások elfogadására, szeretettel várlak egyéni Bach-virágterápiás konzultációra.

Keress bizalommal, és nézzük meg együtt, milyen támogatásra lehet most szükséged a saját utadon.

Szeretettel, Adél