A természetben - ahol a lélek fellélegezhet
Május 1. az ALMA Lovastanyán – Kirándulás, élmény, kapcsolódás
A május elsejei sütkérezés a természetben már gyerekkorom óta úgy beleivódott a sejtjeimbe, hogy szinte naptár nélkül is érzem a hívását: "Irány kifelé!" – valahova, messze a város zajától, ahol nem hallani mentők szirénáját vagy autók pöfékelését… Mivel ez az időpont hivatalosan is a kirándulószezon kezdete, most is – mint szinte mindig – kint töltöttük. Igaz, az utóbbi években egyre korábban érkezik a meleg, így ez idén sem az első kiruccanásunk volt. Ezúttal azonban egy családi meghívásnak köszönhetően (amit ezúton is hálásan köszönünk) egy lovastanyára látogattunk el, ott verhettük fel a kis családi tábort.
Nyakunkba vettük a sátrat, matracot, hálózsákot, kis és nagy edényeket, elég élelmet (valahogy az évek alatt sem sikerült levetkőzni, hogy enni mindig kell – így még mindig sokat viszünk belőle). Kisebb-nagyobb problémák után elindultunk. Nálunk "csak" két gyerek van, de aki kirándul gyerekekkel, az tudja, hogy az indulás mindig valamilyen nyűggel jár: valaki fáradt, másnak nincs kedve, és szinte mindig kiderül, hogy valami otthon maradt (jobb esetben csak 15 perc után). Régebben ez teljesen felháborított – hogy egyáltalán hogy lehet így elindulni bárhova is?! De az évek alatt megedződtem, és ma már tudom: ez is része a kirándulásnak (legalábbis nálunk).
Megérkeztünk egy elsőre számomra kicsit kaotikus helyre: majális volt, sok emberrel és gyerekkel – olyanokkal, akiket nem is ismertem. A sátorozós rész tele volt akadálypályákkal és gyerekekkel, így csak délután sikerült felállítani a sátrunkat. Annyit tudtam csak, hogy valahol a Mátrában vagyunk, egy lovastanyán – de még azt sem, ki a házigazda.
Délutánra csendesedett a környék, a meleg maradt, de a szél is fújt. Letanyáztunk. A gyerekek – egyik előbb, másik kicsit később – elkezdtek oldódni, barátokat találtak, játszottak. A tanya körül legelő, izlandi lovak. Szabadon élvezték a szabadság ízét… körülöttünk az erdős dombok, hegyek…
Lányom nagy örömére lóhátra is ülhetett többször is. Egyedi élmény volt számára (imád lovagolni), hogy egy vak lovon is lovagolhatott, aki nyugodt, bizalommal teli társ volt – valódi élmény volt a kettejük kapcsolata, amelyben a ló teljesen ráhagyatkozott a lovas irányítására.
A tanyán lakott egy házőrző kacsa is – nagy kedvenc volt, ahogy totyogott jobbra-balra, hápogva… és mint kiderült, kifejezetten szeretett embereket terelgetni, cipőjüket megcsipkedni. Úgyhogy viccesen nézett ki, amikor csak annyit kiabáltunk egymásnak: "Vigyázz, jön a kacsa!" – és egymás segítségére rohangáltunk. 😊
Estére tűz lobogott, és a napnyugta utáni hűvös mindenkit a tűz köré vonzott.(és bor is azt hiszem) Csendes beszélgetések, halk zene, élvezetes történetek, nevetés…eszméletlen milyen izgalmas ismeretlen emberek életébe bepillantást nyerni a tábortüz ropogása közben egy egy rövid történet kapcsán. A gyerekek eltűntek, mind megtalálták a saját társaságukat. Lovas lányok a lovas lányokkal, a nomád fiúk a nomád fiúkkal. Három nap alatt alig láttam őket.
Míg az egyik megélhette a lovak szeretetét, a fiam egyfajta beavatáson ment keresztül (szerintem) – öntudatlanul és játszi könnyedséggel… Kisfiúból kicsit nagyobb lett, mire hazaértünk. Nem volt teljesen meglepő (volt már kalandban része), de mégis különleges volt látni, ahogy az új barátaival – akik pár évvel idősebbek voltak – külön tábortüzet, külön sátrat, külön életteret alakítottak ki maguknak, felnőttek nélkül. Egy kis nomád hely ami csak az övéké, felnőtt embert még meg sem türtek sokáig....
Másnap a gyerkőcök elmentek az erdőbe a tóhoz, estig horgásztak. Fogtak pár apró halat, amit meg is pucoltak és megfőztek vacsorára. EGYEDÜL (nem győzőm hangsúlyozni) A csillagos ég és a holdfényben elmentek fáért, és már aprították is a tüzelőt, hogy ne fázzanak, és hogy rotyogjon a halászlé ( melyben minden jó illatú hozzávaló belekerült - mert a gyerekek így főznek)
Persze ilyenkor mindig van esés, vágás, ugyanabban a ruhában alvás… De látni, hogy mire képesek a saját erejükből – ez nagy élmény volt. Biztos voltak helyzetek, amikor a félelem ott marcangolt belül, de mégis valahogy, valamiért leküzdődött – és utána jött az a magabiztosság érzése, amely ebből fakad… Gyönyörű folyamat ez belül, amin minden gyermeknek át kell esnie.
Bennem kettős érzések kavarogtak – vagyis csak megfigyeltem, hogy a csodálat mellett, amely elárasztott, ott volt egy kis anyai keser is. Hogy igen, már nem kicsi, már nincs feltétlenül szüksége rám, már nem én kell segítsek. De ez az érzés inkább az anyai szív édes-fanyar szorítása volt, amit egy kis büszkeség is megfűszerezett…
Barátságos tanyasi élet
A tanya gazdái – bár az életük éppen elég sok eseménnyel volt tele: egy hirtelen jött lóbetegség, versenyre készülés, rengeteg tennivaló a majális után – mégis olyan természetességgel, nyitottsággal és melegséggel álltak hozzánk, mintha ezer éve ismernénk egymást. Egy nagy adag pörkölt rotyogott, frissen darált kávé illata lengte be a kis házikó teraszát (így az instant kávé elő sem került a csomagból)… Ennél többet nem is kívánhattam volna.
Úgy hiszem, a komfortos életből való kimozdulás – a rengeteg pakolás, a hideg éjszakák sátorban, a fogmosás és tusolás hiánya – bármennyire kellemetlen tud lenni néha, mégis olyan szabadságérzetet és természetközelséget ad, amely pillanatokért érdemes élni (nekem legalábbis). Ezek az élmények adják meg azt az értéket az életemnek, amelyet oly sokan keresnek a város falain belül.
Keresd a helyeket és alkalmakat, ahol az idő egyszerüen nem létező fogalom, ahol nem hiányzik a telefonod, a hirek ami a világban történik, ahol a madarak hangja és a csermely csobogása elnyomja a gondolatokat, ahol a csend megtisztít és ahol visszaemlékszel arra, hogy: LÉLEGEZNI, ÉREZNI, LENNI!!
Nem kell adrenalint hajszolni extrém sportokkal – csak el kell hagyni a várost, és a természetben pár napig meglenni minimális körülmények között. Ezek azok a pillanatok, melyek a szabadság, egyszerűség és a belső béke megtapastalásai. Ilyenkor értékelődnek át a dolgok belül… És hazatérve – legyen az 8 évesen vagy akár negyven fölött – hálás tudsz lenni a kényelmes ágyadért és a sok szép pillanatért, vagy éppen egy kacsa csípésért....
Szeretettel,
Adél