Vasfű Bach-virág (Vervain) – A túlzott lelkesedés lelki háttere

Vasfű -a felfelé feszülő szeretet 'A világmegváltótól……a fáklyahotdozóig'  A vasfű (Verbena officinalis), a Bach-virágterápiában Vervain néven ismert eszencia, a túlzott lelkesedés és eszmei túlfeszültség állapotát harmonizálja. Azoknak segít, akik erős igazságérzettel és idealizmussal élnek, de belső feszültséget tapasztalnak.

Vasfű, már a neve is keményen koppan. Vas. Erő. Tartás. Ellenállás. Nem puha hangzás. Nem lebegő, nem vízszerű.

A latin neve – Verbena officinalis – az ókorban szent növényt jelölt. Rítusok, eskük, tisztító szertartások növénye volt. Valami, amit nem 'hétköznapi' célra használtak.

A magyar név azonban még erőteljesebb képet ad: vas. Mintha a növény már a hangzásában is tartást követelne. És ha ránézünk, valóban nem a lágyság az első benyomás. Karcsú, szögletes szára határozottan emelkedik felfelé. Nem terül szét. Nem ölel. Inkább egy tengely mentén kapaszkodik az ég felé. Apró, lilás virágai hosszú, fegyelmezett füzérben nyílnak – nem dúsan, hanem irányba rendezve.

A vasfű nem hajlik könnyen. ( és a 'vasfű' állapot is pont ilyen)

Van benne egyfajta belső "kell". Egy egyenes tartás. És pontosan ez az, ami a Bach-eszencia érzelmi minőségében is visszaköszön. A vasfű-állapotú ember is "vasból" van :

Erős meggyőződés.

Erős igazságérzet.

Erős elhivatottság.

Nem fél szívvel szeret, hanem teljes erővel teszi ezt. Csakhogy az erő könnyen válhat feszültséggé, a tartás merevséggé. Ahogyan a növény szára feszesen tör az ég felé, úgy él a vasfű ember is a magas minőségek irányában. Magasztos ideálok által vezérelve tör a magasba…..
Ez a forma nem a földbe kapaszkodó, nedvdús élet (mint a Vénusz-növények), és nem is a napfényben szétáradó aranyló vitalitás. Inkább: összpontosított, felfelé feszülő mozdulat.
Ez már jelzi az asztrális túlsúlyt — az idegrendszeri jellegű minőséget. A Vasfű-állapot (Bach rendszerében) nem ösztönös indulat, hanem eszmei túlhevülés. Dr. Edward Bach ezt a típust úgy írta le, mint aki túl erősen azonosul az igazságával.

A karcsú vasfű, mégis erőt hordozó növény: miközben csendesen növekszik a nap felé, a testben gyulladást csillapít, az idegek túlfeszített rezgését enyhíti, a máj és az epe túlterhelt működését harmonizálja, mintha a felgyülemlett belső hőt vezetné el. Ugyanez a mozdulat ismétlődik meg a lélekben is a Vasfű eszenciájában: lecsendesíti a túláradó lelkesedést, oldja a meggyőzni akarás feszültségét, és a belső "eszmei gyulladást" szelíd, tiszta meggyőződéssé alakítja. A vasfű tehát egyszerre hűti a test látható lobbanásait (testi szint- mint gyógynövény) és a lélek láthatatlan túlhevülését, hogy a szenvedély ne emésszen, hanem világítson.

Rudolf Steiner arról beszél, hogy a szellemi erők csak akkor tudnak egészségesen megnyilvánulni, ha a forma ( a test és a lélek) – éretté válik befogadásukra. Ha az erő nagyobb, mint a hordozó, feszültség keletkezik.

A vasfű állapotában nem az ideál túl sok, nem az erő az ami tulzás, hanem a forma még szűk.

Úgy is folgalmazhatok, hogy a magas minőségű szeretet már megérinti a tudatot.
Az ember látja, érzi, tudja, mi a helyes, de a személyiség – a maga korlátaival, idegrendszeri érzékenységével, földi határaival – még nem tudja torzítás nélkül átengedni ezt az erőt.

És ami tiszta szellemi tűz, az áthaladva a szűk csatornán, felhevül.

Így lesz az elköteleződésből túlzás.
A hitből nyomás.
A szeretetből ingerültség.

Nem azért, mert kevesebb a szeretet.
Hanem mert több, mint amit a forma egyelőre hordozni tud.

A vasfű mély drámája nem a harc, hanem a túl korán érkező fény.

A lélek már egy magas minőségű szeretetre rezonál – egy tiszta, áldozatos, világot jobbító impulzusra. De a test és a psziché még nem tágult ki eléggé.

Olyan ez, mintha egy finom, erős fényt egy keskeny üvegen próbálnánk átvezetni. A fény nem bántani akar. De az üveg melegszik. Feszül.

A vasfű állapotra talán ez legjellemzőbb: mindig mozgásban, mindig egy ügyért, mindig egy lépéssel előrébb, sosem igazán megérkezve, túlzott lelkesedés

A világot siettetni akarja – mert belül érzi a lehetőséget. De a szeretet nem versenyfutás.

Amikor a test és a lélek tágulni kezd, a magas minőség már nem nyomásként jelenik meg. Nem kell bizonyítani. Nem kell győzni. Nem kell mindenkit meggyőzni.

A szeretet ilyenkor nem lobog – hanem sugárzik.

A vasfű igazi ajándéka nem a harc az igazságért, hanem az a csendes erő, amely akkor születik meg, amikor az ember már elbírja azt a fényt, amit szolgálni szeretne.
A Vervain alaptémája a túlzott tűz. Negativ állapotban, kibillenve mindig túláradó energia, a mértékletesség pedig ennek tudatos keretezése...

És talán itt érthető meg igazán a mértékletesség mélyebb értelme.

Nem az ideálból kell visszavenni.
Nem a lelkesedést kell elcsendesíteni.
Nem a tüzet kell eloltani.

Hanem a belső edényt kell tágítani.

A vasfű nem tanul meg kevésbé szeretni.
Azt tanulja meg, hogyan maradjon nyugodt abban a szeretetben, amely már túlmutat rajta.

Amikor a forma megerősödik, amikor a személyiség tágul és tudatosabbá válik - a felfelé feszülés megszűnik küzdelem lenni. A tartás nem merevség többé, hanem stabilitás. A hit nem nyomás, hanem jelenlét.

A világmegváltóból ilyenkor lesz fáklyahordozó.

Nem rohan előre, nem sürget, nem győz meg.
Egyszerűen világít.

És aki kész rá, odatalál a fényéhez.

Belső tüzeim nyugalomban rendeződnek.
A szeretet bennem stabil és tiszta erő.
Lelkesedésem mértékkel és bölcsességgel vezet.

Ha magadra ismertél ebben az állapotban, és szeretnél tudatosabban dolgozni a benned élő erővel, keress bizalommal Bach-virág tanácsadás vagy önismereti konzultáció keretében.

A belső forma tágítható — a fény hordozható.

Szeretettel, Adél